Konferencia

ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ

A NEO Magyar Segítőkutya Közhasznú Egyesület az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karral együttműködve 2017. április 27-én, „Segítőkutyákkal az integrációért II.” címmel konferenciát, könyvbemutatót és fotókiállítást rendezett.

Az egyenlő esélyű hozzáférés szemléletében szervezett konferencia az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósult meg. A rendezvény elsősorban szakembereknek, segítőkutya gazdáknak és a segítőkutyák világa iránt érdeklődőknek egyaránt szólt, fő célja a fogyatékossággal élők és a segítőkutyák gazdáinak képviseletével foglalkozó civil szektor és a támogatói környezet erősítése volt. A program során a hallássérült vendégeknek jelnyelvi és feliratozó tolmácsolást, a látássérült érdeklődőknek audionarrációt biztosítottak, illetve a Kar épülete teljesen akadálymentes.

A szakmai előadásokon és kerekasztal-megbeszélésen túl bemutatásra került a Kutyulógia – kutyaterápiás játékötletek szakembereknek és felvezetőknek című könyv. A játékgyűjtemény azért készült, hogy megkönnyítse a terápiás munkában résztvevő szakemberek (pl. pedagógus, pszichológus) és felvezetők közös munkáját.

A konferencián bemutatkozó fotókiállítás a segítőkutyák világával ismerteti meg a látogatókat. A vándorkiállítás különlegessége még, hogy QR-kódokkal elérhetőek az akadálymentesített tartalmak (pl. audionarráció és könnyen érthető szöveg).

NEO fotóalbuma:

Lofty fotóalbuma:

Az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar fotóalbuma konferenciánkról itt érhető el!

MEGHÍVÓ

A konferencia címe: Segítőkutyákkal az integrációért II.

Időpont: 2017. április 27., csütörtök (9.00-16.00.)

Helyszín: ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar (1097 Budapest, Ecseri út 3., A/202)

A rendezvényen való részvétel ingyenes, de regisztrációköteles (jelentkezési határidő: 2017. április 20.). Jelnyelvi és feliratozó tolmácsolást biztosítunk, és lehetőség szerint audionarrációt is. Az épület akadálymentesített. A kávészünetek alatt vendégül látjuk a regisztrált résztvevőket, az ebéd – igény esetén, a készlet erejéig – önköltséges.

A rendezvény programja

A RÉSZLETES PROGRAM itt érhető el.

A látássérült érdeklődőknek készült HANGOS MEGHÍVÓ itt található.

Jelentkezés

Regisztrálni ezen a linken lehet: JELENTKEZÉSI LAP (határidő: 2017. április 20.). A terem kapacitása véges, így a regisztrációkat a beérkezés sorrendjében tudjuk elfogadni.

További információk: konferencia@segitokutya.net